szükségszerűen rámtört szummázás

ismételten rámtört közlési vágynak engedve írok. pihenős focimeccses hétvége után kettesben nadiaval végigolvasgattam a régi bejegyzéseimet és mennyi minden változott azóta atyaég.
kiigazodtam, kiismertem megszerettem, jó itt. nagyon nagyon.
semmi sem idegen, és senki sem az. az elején bosszantott hogy nem látom ugyanazokat az arcokat egy nap, hogy nem tudom eldönteni, ki mivel foglalkozhat, és mennyi idős, éssatöbbi. most pedig itt-ott összefutok ezzel-azzal, fel-felismerek már látott embereket minden megszokott minden ismert.
a képet nem én csináltam tehát hmm hmm lopott de híven tükrözi a biciklis közlekedési viszonyokat milanoban. azaz macskakő és villamossínek. üdítő testmozgás naponta.
ma piknikeztünk a sforza kertjében sok barát, sok ismerős, sok kutya.
nem tudom, mennyivel vagyok előbbre de hogy jó hatással van rám ez az egész, az biztos.
életigenlek megint, és nehezen múlható felül az élmény, amikor a pirosnál (ha megállok) kiszól a roppant szimpatikus fiatalember a ferrarijából hogy szívesen elcserélné a bringámra. haha soha.
most volt a carneval ambrosiano, milanoban 4 nappal később mint olaszország más részein, rengeteg konfetti még az üzletekben is, meg ez a hülye fújható műhószerű cucc, mindenhol és mindenkin. fiúk- lányok, fiúk- fiúk, lányok- lányok, kiszedett szemöldökök, vagy fenékig raszták,
guccik vagy h&mek, biciklik vagy ferrarik, 20euros szórakozóhely belépők vagy belógások, bevándorlók vagy helyiek, katalánok vagy spanyolok és mi lenne ha sürgősen abbahagynám?
lélegezzünk fel, megteszem. kérek leveleket. kérek kérek kérek. nekem ide. emaileket, egy két sort kedveskéim, arról, hogyan telnek a napok, és mennyi a kenyér.