minden kedves otthonmaradott és vagy haza/vissza/eltért mindenkim. vagy sunyik vagytok és nem jelzitek hogy olvastok, vagy tényleg nem olvastok. mindkét jelenség aggaszt ám kétségbe azért nem ejt úgyhogy lendületlenül jegyzek. be. milanoi éltem darabokban, nemsokára dobozokban kamionon tart budapest felé a következő napokban ámde nélkülem. elég furcsán kivetett helyzetet eredményezve, amit őszintén bevallom, mindig is hőn áhitottam. azaz augusztusban egy szál batyunyira zsugoritott bőröndből fogok olaszországszerte élni. a tervek szerint amik persze az életem törvényszerűségeihez alkalmazkodva percről percre változnak hogy egyre rémisztőbbek és kivitelezhetetlenebbeknek tűnjenek aztán az utolsó pillanatban pedig jól süljenek el.
mert.
milano elkezdett ürülni. úgy, mint a monthy phytonban amikor puding formájú marslakók érkeznek angliába megnyerni a wimbledoni teniszakadémiát ezért angliában mindenkit skóttá változtatnak és kikerül a térképére az empty felirat. nagyon furcsa, bezártak a szórakozóhelyek, mindenkinek mehetnékje van, most kivételesen nem munkába vagy onnan aperitivora, hanem egyszerűen ez az ország egy hónapot nyaral. nincs akkor, nem létezik, nem marad itt a bevándorlókon kívül senki. megtaláltam a hosszú ít, pazar.
mindenki azaz mindneki szabadságolja magát és nekiindul. a déliek hazamennek nyaralni a szülőházba/földre/partra/szigetre, az északiak pedig követik őket. vagy külföld.
nos. úgy fest jelen pillanatban 20.25 perckor mózi ágyán (annyira vicces hogy ennek a lánynak mindene kicsi, az orra, a keze, a pofija, és még a számítógépe is, minimonitorral) hogy elrepülök szardíniára, onnan firenzébe, onnan visszavonatozom milanoba, ahonnan még beiktatunk két nap tengert genovát vagy/és camoglit, és/vagy/esteleg garda tavat, majd vicenza ahonnan velence, onnan haza, egyéb esetleges és remélt rovinji (jaj jaj igen igen igen) kitérővel tarkítva követem az edényeimet, gumicsizmáimat és takaróimat egészen budapestig. a program némi valsoldai ,san mametei álomtervvel és talán nizzával tarkított.ventimigliára még rejtő jenői utalás óta kíváncsi vagyok, mantovára szintén, lehet hogy valami nem stimmel ma velem. túl bő a választék ebben az országban megnéznivalólag. vagy én lettem mohó. pedig a jóhoz is könnyen hozzá lehet szokni. vessetek meg, gyerünk, minden olasz városban ugyanaz a programunk már, oké, keressük meg a via/piazza garibaldit, a főteret mégegy dómmal, a régi piacot. itt-ott megtűzdelve némi tengerparttal/hegyoldallal/folyóparttal ilyenek. zsalugáter, reneszánsz palota, ókori rom. mindig mindenhol ugyanaz. elhittétek mi?
szóvalcomunque summázva lényegre térve egyszóval és összefoglalva hogy helyi szokás szerint negyven töltelékszót használjak egy mondatban körülírni a semmitsemmertmármindannyiantudjukot tök jó lesz. olyan mint táska nélkül elindulni egy napra a városba. zsebre tett kézzel. se telefon, se papírzsepi se pénz az estelegesen otthonmaradott tárgyak pótlására se semmi. olyan mint ahogyan milánót néha vasárnaponként egy nagy lakásnak tekintettem. tudom hol lehet aludni titokban egy kicsit hol sminkelhetsz ha nincs kedved már hazamenni estiprogram előtt és úgy ámblokk mivel ütheted el hasznosan és -talanul az időd. iszonyúan fog hiányozni.
