arról hogy mi volt mi van és mi lesz vagy nem lesz

nem tudom mikor megyek haza nem tudom kapok-e munkát nem tudom hogyan fejezzük be a tervet jövő hét csütörtökre nem tudom hogy mi lesz velem holnap, holnapután, egy hét, egy hónap, fél év múlva, hol leszek és ott mit csinálok és azt sem tudom, hogy ez zavar-e.

a kapunyitási pánikra hatásos ellenszernek bizonyult a cukkinis sült tészta ricottával, egy három órás beszélgetés andreuval és a lakótársaival, a szobám és a fejem csinosítása, a biciklim megolajozása, egy aszpirin cé, kispajtások látogatása, egy az isteni johnny deppel díszített vanity fair megvásárlása, és thunderclap newmann something in the air című számának újbóli és újbóli és újbóli és újbóli meghallgatása. nem a nyál lávizindeéér ha valakiben ez a fura ötlet felmerülne.

kilinkelek ezt azt ilyesmiket keresek és találok néha. nézz balra.

szükségszerűen rámtört szummázás

ismételten rámtört közlési vágynak engedve írok. pihenős focimeccses hétvége után kettesben nadiaval végigolvasgattam a régi bejegyzéseimet és mennyi minden változott azóta atyaég.
kiigazodtam, kiismertem megszerettem, jó itt. nagyon nagyon.
semmi sem idegen, és senki sem az. az elején bosszantott hogy nem látom ugyanazokat az arcokat egy nap, hogy nem tudom eldönteni, ki mivel foglalkozhat, és mennyi idős, éssatöbbi. most pedig itt-ott összefutok ezzel-azzal, fel-felismerek már látott embereket minden megszokott minden ismert.
a képet nem én csináltam tehát hmm hmm lopott de híven tükrözi a biciklis közlekedési viszonyokat milanoban. azaz macskakő és villamossínek. üdítő testmozgás naponta.
ma piknikeztünk a sforza kertjében sok barát, sok ismerős, sok kutya.
nem tudom, mennyivel vagyok előbbre de hogy jó hatással van rám ez az egész, az biztos.
életigenlek megint, és nehezen múlható felül az élmény, amikor a pirosnál (ha megállok) kiszól a roppant szimpatikus fiatalember a ferrarijából hogy szívesen elcserélné a bringámra. haha soha.
most volt a carneval ambrosiano, milanoban 4 nappal később mint olaszország más részein, rengeteg konfetti még az üzletekben is, meg ez a hülye fújható műhószerű cucc, mindenhol és mindenkin. fiúk- lányok, fiúk- fiúk, lányok- lányok, kiszedett szemöldökök, vagy fenékig raszták,
guccik vagy h&mek, biciklik vagy ferrarik, 20euros szórakozóhely belépők vagy belógások, bevándorlók vagy helyiek, katalánok vagy spanyolok és mi lenne ha sürgősen abbahagynám?
lélegezzünk fel, megteszem. kérek leveleket. kérek kérek kérek. nekem ide. emaileket, egy két sort kedveskéim, arról, hogyan telnek a napok, és mennyi a kenyér.

aki szétverte genovát a g8on álljon fel és menjen a sarokba

régóta nem jelentkeztem elsősorban ijesztő családi események másodsorban visszajelzés hiányában de tudom vizsgáztok síeltek és tárgyakat vesztek fel nekem, kristóf hálám jeléül ételt kapsz, ezt már kitaláltam.
a hét eleje esősre sírósra és vásárlósra sikeredett, nóri volt meglátogatni, és mohaéésáfrány-felfedező túrát tenni, lelketápolni, és katalán omlettet enni. elég nehéz szívvel engedlek el titeket innen, és egy újabb bömbi előtt inkább témát váltok.

tegnap gondolatelterelésből és amúgyis felkeltem 7kor és egy máltai fiúval karöltve elmentem genovába. és még vissza fogok menni. pavia, comoi tó, bergamo milano teljesen mindegy, én ilyen jó városban még sosem voltam. este 7ig gyalogoltunk konkrétan az egészet bejártuk, és ha meg akarnám fogalmazni hogy mi az amiért beleszerettem véglegesen, az az, hogy az egész várostanszék asztalt csapkodva buktatná meg az egészet. autópályák és vonatvágányok alul-felül-és oldaljárókban, középkorra ráültetett renzo piano házak, megközelíthetetlen tengerparti ótvar ronda halfeldolgozó-és rakodóüzemek, hatalmas tengerjárók, 34cm-s (lemértem) sikátorok végig festett homlokzatokkal, és mindez egy domboldalon. mintha csak én terveztem volna! az a fajta káosz, amiben felettébb jól érzem magam.

minden bátorságomat összeszedve bementünk a tengeri akváriumba hogy megnézzük a cápákat. szeretném leszögezni hogy a kárpát medence közepén a nagy fehér cápától rettegni igen megalapozott félelemnek tűnik. és azt is hogy hangosabban visítottam egy három éves ovis csoportnál, ami nem vet túl jó fényt rám, tekintve hogy négy darab dundi fogatlannak tűnő két méteres állat úszott unottan egy akváriumban egyéb halakkal kísérve. de haladok haladok, és egész jól tűrtem az összes bemutatott kétéltűt, fókát, ráját, neon és tűzhalat mert nagyjából 3 óra végigérni az egészen. a kultúrális különbségekről pedig annyit, hogy mialatt kezdtem rosszul lenni a halszagtól, a máltai fiú megéhezett eközben.

úgyhogy ettem polipot és szardellát, nem tudnám megmondani milyen a polip vagy szardellaíz mert leöntöttem egy liter olívaolajjal és citrommal meg egy espressoval. de nem volt rossz.

éjjel értünk haza, és a mai haditerv a fülbevaló csináltatás amire az itteni életem összes főszereplőjét megkértem már, hogy kísérjen el de valahogy senkinek nincsenek kötélből az idegei mostanában.